Rendben lenni.

A tavaszi levegőben kétségtelen van valami varázslat. A természet újjászületik, napról-napra zöldell, virágba borul a látkép. A magok szárba szökkenek a határban és kiskertekben egyaránt, a madarak fészket építenek, s már fiókák csipogása is hallható.

Nemrég jártunk egy vadrezervátumban Gemencben, s igazán felvillanyozódtunk az aprócska malacok látványától(hát még, hogy a koca hasát is megvakargathattuk)…

A szokatlanul hűvös idő dacára elmaradhatatlanul berobbant a tavasz.

Érezhetően pezseg az Élet! Van valami életelixír a levegőben, mely bennünket, embereket sem hagyhat hidegen.

Lenyűgöző az a sokszínűség, ahogy az élőlények megélik ezt a tavaszi időszakot, s annak is a fő attrakcióját: az utódnemzést és nevelést. Bámulatos az az ösztönös tudás, amit követnek. Van hol a tojóé az utódokról gondoskodás oroszlánrésze, máskor pedig épphogy megjelenik, s már tovább is áll, a hímre hagyva az utódok felnevelését. A réti sasoknál évtizedek óta együtt élő párok „romantikus” kapcsolata is megfigyelhető.

S mindenki tudja a dolgát.

Egy dolog számít: az Élet, az utódok életben maradása. Ámulatba ejtő a természet sokszínűsége, s tökéletes rendje. Ahogy például a halak ívása elindít egy táplálékláncot, de a ragadozóknál szintén megfigyelhető a táplálékért és a másik oldalon az életért folytatott küzdelem. A fajok egymásra hangoltsága, mint egy tökéletesen megkomponált szimfónia van jelen.

Egyszerre a születés és a halál. Elválaszthatatlanul összeér.

Miközben az ember a maga felsőbbrendűségével áll az evolúció élén, ettől a rendtől olykor fényévekre kerül.

Az emberi tudat bonyolultsága képes elfedni az élet alapvető értékeit. Az individuumok korát éljük, az önmegvalósítás, kibontakozás fontosabb lett, mint korábban valaha. A primitív(állatias-ösztönös) működést igyekszünk meghaladni.

A népmesék egyik fő problematikája, ha nem születik utód. A jövő nemzedékéről való gondoskodás, s akár a saját jövőnk „nevelése”, kimunkálása, mint alapvető igény, megőrződött a hagyományban is.

Látni a jövőt, megteremteni a lehetőségét, csak akkor lehetséges, ha az alapok rendben vannak.

Ez sokszor nehéz, mert az élet hétköznapi küzdelmeiben szem elől veszítjük az alapértékeinket.

Érdemes időnként, tavasszal mindenképp, a természethez kapcsolódni, megállni, megfigyelni az alapmintákat. S ránézni az életünkre is, mik a mozgatórugók, azok az alapértékek, melyek meghatározzák a viszonyulásaink, válaszaink az életeseményekre, vagy a viselkedésünkben megmutatkozó választásaink. Összhangban vannak- e az életmódunk jellemzői, a szokásaink a hitünkkel, gondolatainkkal és érzéseinkkel?

Írhatsz egy listát a fontosnak tartott értékeidről, s aztán mintha egy filmet kívülről néznél, láss rá az életed valódi történetére. Valóban jelen vannak, sőt meghatározóak azok az értékek, amiket listáztál? Megkérdezheted barátaid, ők hogy látják… bár a szubjektivitást ezzel nem küszöbölted ki teljesen.

Bár az elcsendesedés nem a tavasz sajátja, de mint mindig összerendeződést hoz. A rend bennünk egyszerűsít, s energiát szabadít fel. Észrevehetjük a feleslegességeket, áltevékenységeket.

Fontos megkeresni magunkban azokat az alapokat, amikre építhetjük a jövőt. Honnan jöttünk, mit hoztunk magunkkal, s valójában milyen értékek mentén szervezzük az életünk.

Rendet tenni az életünkben.

Ha az alap stabil- de csak akkor- kezdődhet az építkezés… hogy minden egyes döntésünkkel az értékekből származó célokat szolgáljuk… hogy a tavaszi zsongásba önazonosan tudjunk bekapcsolódni, energiáinkat a céljaink elérése érdekében befektetni, együtt áramolni az élettel!

Alázattal, aktivitással, belső meggyőződéssel tenni a dolgunk, akár a madarak, a halak, vagy a többi élőlény.

Valahogy így születhet a rendezett élet.