skip to Main Content
Ébredés A Féligazságok Világából 1.rész

Ébredés a féligazságok világából 1.rész

  • Blog

A feltétel nélküli szeretet illúziója

Általában úgy vélekedünk, hogy nappal vagyunk ébren, s éjszaka csak álmodunk. A nappal játszik prioritást, az éjszakára nem figyelünk.

Most mégis játsszunk el a gondolattal, ha ez megfordításra kerül. S amit valóságnak hiszünk, csak álom, vagy jobban mondva illúzió.

Mi van akkor, ha a nappal csak álomszerű szendergés, ami távol tart bennünket az igazi életünktől, az álmainktól, az valódi énünktől?

Három területre invitállak, nézzünk rá, hogy is van ez.

  1. A feltétel nélküliség illúziója

Él bennünk a szándék, hogy megtaláljuk azt a tökéletes társat, aki tud bennünket szeretni, elfogadni a hibáinkkal, gyengeségeinkkel együtt. A szerelem lángolásában még magunk is elhisszük, hogy képesek vagyunk erre. Rövid idő után viszont ez az illúzió szertefoszlani látszik, de még mindig ragaszkodunk ahhoz, hogy ez létezik. Ezért vagy megpróbáljuk megváltoztatni a másikat, vagy lecserélni másra.

Külső megerősítéseket várunk, miközben lehetséges, hogy saját magunkat nehéz elfogadni?

Ezzel a felismeréssel, a párkapcsolati konfliktusainkat képesek lennénk lehetőségként tekinteni, hogy a másik visszatükröződésében fejlődhessünk.

Másik terület, ahol sokszor engedünk a feltétel nélküli szeretet illúziójának, az a gyermeknevelés.

A korszellem által diktált divatos nézetet követve hajlamosak vagyunk szülőként a gyermekeink megerősítése érdekében dicséretet – dicséret hátán osztogatni. „Nagyon ügyes, okos, szép vagy Kincsem!” – mondjuk a legtriviálisabb dolgok esetében is. S minden kívánságot azonnal teljesítünk, kiszolgálunk, vásárolunk.

A feltétel nélküliség jegyében rózsaszín sziruppal öntjük le a szülői szerepünk, így az elvárások, feltételek inkább a megvetendő szülői viselkedés számlájára íródnak.  Eközben észre sem vesszük, hogy hosszú távon, több gondot okozunk a gyermekeinknek, s az ellenkezőjét érjük el: megerősítés, életre nevelés helyett elkényeztetett királyfikat/királylányokat nevelünk. Magunk is feszültek leszünk, egyre több konfliktus keletkezik a szülő-gyerek kapcsolatban, miközben „csak a legjobbat akartuk”.

A magunk, és a környezetünk felé fenntartott SZERETETMÁZ vajon engedi-e, hogy igazán megismerhessük a gyermekünk énjét, vagy ő maga valós képet kapjon önmagáról és a világról???

Ha megkíméljük a feladatoktól, az elvárásoktól, a felelősségvállalástól és ezzel együtt a hibázás lehetőségének felfedezésétől, végső soron benne tartjuk az illúzióban, egy álomszerű létezésben.  Fogalma sem lesz arról, ki ő valójában: mire képes, mire nem…, mint ahogy szülőként nekünk sem.

Ha megengedjük magunknak, hogy felébredjünk ebből az álomszerű illúzióból, megélhetjük a szeretet magasabb fokát, a benne rejlő teremtő erőt, amikor valójában megláthatjuk, kik vagyunk a magunk teljességében, s önmagunk elfogadásán keresztül a gyermekeink, társunk felé is tudunk valódi szeretetet, örömet, bölcsességet, jó indulatot áramoltatni. Hitelesen és elfogadóan.

Itt az ideje a nappal féligazságait észrevenni és döntést hozni arról, vállaljuk- e a felelősebb élet megteremtését.

Ez a döntés nem a könnyebb út felé visz, de aki a népmesék bölcsességében járatos, tudja, hogy mindig a nehezebb út a célravezető.

 

Back To Top