skip to Main Content
Ébredés A Féligazságok Világából 3.rész

Ébredés a féligazságok világából 3.rész

  • Blog

A dolgok örökkévalóságának illúziója

A cikksorozat folytatásaként a mindennapok illúzióinak felszámolásaként újabb területhez érkeztünk:

  1. Az a hozzáállás, miszerint a dolgok örökké tartanak valóság vagy álom?

Úgy tekintünk a körülöttünk lévő világra, mintha természetes lenne, hogy örökké tart, a kapcsolatainkat úgy éljük, hogy nem számolunk a múlandóságával. A szép reményekkel induló házasságok hamar kifulladnak, ha nem teszünk bele elég figyelmet, s munkát. Persze már közhely a kapcsolat mint virág metaforája, mégis a hétköznapokban nem számolunk a végességével. S ez akkor is igaz, ha sokat tettünk érte, s remek kapcsolatban élünk. A kapcsolat egyszer igy is, úgy is véget ér. Kár az állandóság illúziójához a partnerünkben/kapcsolatban ragaszkodni.

– Nézzük, mi a viszonyunk a testünkhöz. Fiatalon nem számolunk a testünk változásaival, aztán középkor tájékán eleinte felháborodva, majd beletörődve konstatáljuk, hogy az idő vasfoga a saját személyes zónánkat sem kíméli. De az elmúlás, hogy nem örökkévaló a fizikai testünk, furcsa gondolat. Képzeld csak el magad a tested nélkül. Mit látsz?

– A karrierünk is mint állandó jelenség van jelen az életünkben.

Könnyen azonosulunk a szerepeinkkel, akár mint fodrász, orvos, pedagógus, vagy bármilyen foglalkozáshoz kapcsolódóan. Bármelyik hivatást választjuk, semmi sem tart örökké, az elengedés próbára tehet bennünket, ha eljön az ideje.

Annak a ténynek a felismerése, hogy minden múlandó, félelmetes számunkra. Menekülünk is e gondolattól, pedig a természetes életmódban, a természet megfigyelése jól mutatja az élet örök körforgását, az elmúlás jelenlétét a születés mellett.

Gondoljunk csak a spontán erdőtüzekre, melyek életet hoznak, vagy a tiszavirágéletű növények, rovarok elmúlására, melyek élete abban a rövid időben teljes. Az élet véget ér, hogy újra induljon.

A halálról, mint kapuról olvashatunk, hallhatunk spirituális tanítóktól, de csak saját tapasztaláson keresztül tudunk megbékélni vele. A népi, paraszti kultúrában az emberek megtapasztalták legalább annyiszor a halál jelenlétét, mint az élet születését. S megtanulták elfogadni.

A történésektől való függetlenedés a boldogság kulcsa. A halhatatlanság az a végtelenség, mely abból a meggyőződésből származik, hogy bármi történjék, az élet része, s elfogadható.

Számomra a szeretteim elvesztése ugyanúgy riasztó, de a megnyugtatást az a tudat adja, hogy távlatokban, folyamatában tekintek az elmúlásra. A halál elfogadása nem azt jelenti, hogy fájdalommentes. Megélem a fájdalmat, hogy utána helyet kaphasson az új, az érték, melyet a világban teremtünk. Az igazán időseknél tapasztalható ez a békesség, az életük, mint elvégzett munka bevégzésének nyugalma, a végesség tudatának nyugalma.

Ahhoz, hogy idáig eljussunk, fontos tudatosítani, mi a küldetésünk, miért jöttünk ide? – hogy a végén megelégedettséggel várhassuk a véget. Ami valaminek a kezdete.

Back To Top