A csend ereje

Elcsendesedés, csendes éj, befelé figyelés, mind a télhez, téli ünnepkörhöz kötődő fogalmaink.

Most mégis nemrégiben éltem meg ezt a nagyon érdekes állapotot.

A csendet általában magunk választjuk, amikor megadjuk magunknak a pihenés pillanatait, vagy rácsodálkozunk egy-egy pillanat varázsára, akár így tavasszal is.

Velem most ennek a fordítottja történt. Mintha a belső csend kezdett volna húzni befelé, mint egy gigaerős mágnes. A kezdeti napokba még tiltakoztam, mert a „normál” életemet akartam élni, s félelmetes volt a csend üressége. Ilyenkor az ember nem tud produktív lenni. A művészek alkotói válságnak, a Gestalt módszertan termékeny ürességnek nevezi a hasonló állapotot. Bármi is legyen, egy biztos:

A csend hangját csak akkor tudod megérteni, amikor megadod magadnak a megnyugvás lehetőségét. Kiemelkedsz a hétköznapok sodrásából, a milliónyi ingeráradatból, elengeded a külső kapaszkodókat, a dolgok irányítását, s elindulsz befelé. Bízva, hogy nem nyel el az üresség.

Sokan úgy tekintenek a csendre, mint egy passzív, haszontalan állapotra, s folyvást hajtják magukat. Egyre távolabb kerülve önmaguktól. Talán pont attól menekülnek, hogy meghallják a saját hangjukat. Magam sem akartam lassítani, megállni meg végképp nem. Pörögni akartam tovább, posztokat, tartalmakat írni…de csak az üresség volt bennem, amíg végre meg tudtam állni, s elfogadni a csendet.

Időről-időre szükség van az összegzésekre, feldolgozni a bennünket ért élményeket, tapasztalatokat, s megkeresni benne magunkat. Egyetlen állapotban lehetséges ez, az elcsendesedés pillanatában.  Ha szép szóval nem megy, ellenállunk a mágnesünknek, kioltjuk az erejét, akkor az élet produkál kényszermegállásokat balesetek, betegségek, veszteségek által. Innen sokkal nehezebb felállni, s a fájdalmon keresztül meghallani a lelkünk hangját.

Számomra az utóbbi hónapok annyi új dolgot hoztak: elindítani a vállalkozást, marketingben gondolkodni, posztolgatni, másokat figyelni, ők hogy csinálják, videózni, karanténban tanulni, folyton együtt lenni, házfelújítást szervezni, s mindez a covid mizériában… megannyi kihívás, inger, új dolog. S valaki belül azt mondta, hogy STOP!, most figyelj befelé, s összegezd a történteket.

Keresd meg, hol vagy benne magad! Ehhez szükséges megállni, kiemelkedni a hétköznapokból, elcsendesedni, s befelé hallgatni.

Miután beleengedtem magam, nem lett barátságosabb az üresség érzése, s ne arra gondolj, hogy számba vettem, mi hogy történt. Semmi gondolat nem volt bennem, keveset beszéltem, kevéssé figyeltem kifelé, csak húzta a figyelmem a mágnes, s csak türelmes várakozással tudtam reagálni.

Coaching munkában, amikor egy ülésen sok minden elhangzik, akkor meg szoktunk állni.  Arra kérem az ügyfelem, hogy hagyjuk leülepedni ezt a sok felszínre került tartalmat: gondolatot, érzést.

S a csend mindig összeredeződést hoz, koncentrálja a figyelmet, s lehetőséget teremt arra, hogy megérkezzenek új tartalmak, új gondolatok másfajta minőségben.

Megtanultam a csendet átértékelni.

A csend nem elvesztegetett idő, sokkal inkább előrevivő, termékeny állapot.

A csend nem passzívitás, hanem aktív figyelem befelé, önmagunk felé.

A csend nem hiányállapot, hanem egyensúlyt teremt bennünk, a külvilág és önmagunk között.

A csend nem üresség, hanem a feltöltődés, erőgyűjtés tere.

A csend nem bezár, hanem befogadóvá tesz.

Ellazít, kikapcsol, megtanít észrevenni a szépet, és élvezni az életet. Nyitottá válunk a világ szépségeire, örömeire, de csak akkor, ha megteremtjük a helyét magunkban. Ebben is segít, ha elcsendesítjük a szívünk, elménk, testünk.

Nálam egy hétig tartott ez az állapot, s felismeréseket, új erőforrásokat adott. Koncentráltabban haladok tovább, immár új utakon is.

Arra bíztatlak, engedj a lelked hívó szavának, amikor bekapcsol a mágnesed. Legyen csak pár pillanat, vagy hosszabb idő, amit csendben magaddal töltesz, mindenképp gazdagít.